Szent Benedek napja (Tihany, 2008. július 11.)
július 11th, 2008
Ünnepelni jöttünk Tihanyba, Szent Benedek napján. Életének ideje (480-543) egybeesik Itália germán megszállásával és az ősi római értékrend meglazulásával. Az előkelő, ízig-vérig keresztény család sarja jó nevelésben részesült. Magasabb tanulmányait a régi birodalom ősi fővárosában, az idegen hatalom uralmától szenvedő Rómában kezdte. Jó lelke mély megdöbbenéssel szemlélte ezt a római világot.
Még él a régi Róma fénye és pompája, de már ott vannak az apostolok és vértanúk sírjai is. Hatalmas bazilikák épültek Szent Péter és Szent Pál sírja fölött, és a legősibb keresztény bazilika is állt az Esquilinuson, az Istenanya tiszteletére. De a kereszténység győzelmének ezek a bizonyítékai sem tudták eltakarni előle a romlás jeleit. A császári székhely már átkerült Konstantinápolyba, Róma vidéki várossá süllyedt, és germán barbárok állandó fenyegetettségében élt. Erkölcsileg és kulturálisan is lehanyatlott. Az általános élvezethajhászás és a diáktársak üres mulatozása nem tetszett Benedeknek. Keresi, és nem találja az emberek mindennapjait meghatározó ősi erényeket. Ezekből csak egy aprócska csokrot kötök: libertas, fides, justitia, clementia, concordia, constantia, magnitudo-animi, pietas. (szabadság, hit, bizalom, igazság, béketűrés, emberiesség, türelem, egyetértés – a szívek együtt dobbanása -, állhatatosság, nagylelkűség, kegyesség.) Benedek lelke elfordult Rómától. „Menekülnünk kell Rómából, ha nem akarunk Krisztus országáról lemondani.” – tanácsolja nem sokkal korábban Nolai Szent Paulinus.Benedekben érlelődött az elhatározás: el innen! Sokat töprengett, még többet imádkozott, de be kellett látnia azt is, hogy nem elegendő a menekülés. Az sem megfelelő a világ kísértései ellenében, hogy sziklához láncoltassa magát, mint tette az egyik remete. Már akkor felismerte, hogy a vasláncnál van erősebb kötelék is: az Úr Jézus iránti szeretet. Meg is született a döntés. A Sabin helyekbe menekült. A Subiaco fölött emelkedő kolostor egyik szerzetese, Romanus remeteöltönyt adott rá, és gondoskodott szerény élelmezéséről. Az alig megközelíthető barlangban három évig tartott a tanulóidő lemondásban, csendben, magányban. Majd Isten kivezette a barlang sötétjéből, hogy életét példaképül állítsa az emberek elé, hogy mint a fény a gyertyatartón, világítson mindazoknak, akik Isten házában vannak. A szívek ismeretében prófétai adománnyal megajándékozottan vezeti, neveli, formálja szerzeteseit, akik „az Úr szolgálatának iskolájában testvéri, küldő közösséget alkotnak”, mint „Krisztus urunknak, az igaz királynak harcosai”. Bölcsességét felismerik azok is, akik a kolostor falain kívül élnek. Elsősorban a hozzá lelki tanácsért forduló egyszerű pásztorok viszik szanaszét hírét. A Benedek név jelentése: áldott. Szent Benedek valóban kegyelemmel áldott volt, Isten embere. Benedek mély forrásból merített. Jelentősége túllépi szerzetesközösségének határait. Szelleme korszakalkotó lett az egész egyházban, és a keresztény kultúra és a mai világkép kialakulásában. Évszázadokon keresztül az általa fogalmazott Regula lelkisége ihlette a nyugati világ művészetét (román stílus, gregorián dallam), és alakította életformáját a földműveléstől a betűvetésen keresztül a görög-római irodalom kincseinek ápolásáig. Ha felütjük a magyar történelem lapjait, meggyőződhetünk arról, hogy milyen befolyással bírt a népek fejlődésére. Pannonhalma, Bakonybél, Tihany és számtalan más apátság már Szent István korában egybeötvözte a magyarságot a kereszténységgel, Szent Benedek szellemében.
Talán azért kell ma, Szent Benedek napján ünnepelnünk, hogy példája meghatározó legyen a mi életünkben is a mindennél erősebb kötelék: az Úr Jézus iránti szeretet. Európában élünk. Európa mintha két lelket hordozna magában. Egyrészt él a keresztény tudat Isten keresésével, az igazság keresésével, és a szeretetre való képességével, lelkiismeretének Istenhez való kötődésével. Másrészt él egy olyan törekvés is, amely az anyagiak élvezetében látja az élet egyetlen célját. Ezt a másik lelket az ókor örökségéből vette át a kereszténnyé vált Európa. A kereszténység egy ideig látszólag integrálta, de aztán a reneszánsz és később a felvilágosodás korában erőteljesen tört át ez a másik lélek. A legerősebb kifejeződését a kommunizmusban, ateizmusban, és az újpogányságban találta meg.
Mindez felveti Európa jövőjének kérdését. Mi Európa jövőképe? Létezik-e jövőkép lelki fogódzók nélkül? Kérdés, elegendő-e az a tudás, amit felhalmoztunk mindennapi életünkben, ahhoz, hogy teljes életet éljünk? Ha őszinték vagyunk magunkhoz, akkor be kell vallanunk, hogy nem! Az emberi életnek az életfeltételek megteremtésén túl van egy lelki dimenziója is, és ez a keresztény hit, ez az élet magasabb értelmébe vetett hit. A kiábrándultságot, boldogtalanságot ennek hiánya okozza. Európa mintha nem találná azt az eszmét, amelyre szellemiségét felépíthetné. Azon vitatkoznak, hogy a keresztény hit hozzátartozik-e Európa szellemiségéhez. Nyilvánvalóan hozzátartozik, és az, hogy erre nem merünk határozottan reagálni, az a gyengeségünket jelzi. Voltak ugyan bölcs megfontolásból visszafogott kezdeményezések, hogy az uniós alkotmányban legalább annyi szerepeljen, hogy Európa kultúrájának kialakulásában a kereszténységnek meghatározó szerepe volt. Mindhiába. A kormány- és államfőket az aláírások milliói sem hatották meg. Tényként kell kezelni, hogy a mai világból a keresztény felfogás kiszorult, mert Európa keresztényei visszavonultak. Kivonultak a társadalomból, és behúzódtak a templomba, ahová korábban a kommunisták, szocialisták Kelet-Európa népeinek keresztényeit kényszerítették. Hiba, hiba, hiba! Csak azért mondom háromszor, hogy érzékeltessem, hogy keresztény hivatásunk felhagyásáról van szó.
Hiszem, hogy az európai ember előbb-utóbb ki fogja mondani: „Hová mennénk, Uram, az örök élet igéi nálad vannak.” És felismeri, hogy Krisztus a népek egyetlen és igazi reménye. Mindebben nekünk, keresztényeknek megújult hittel, elkötelezett szeretettel részt kell vállalnunk. Ehhez adhat bátorítást Szent Benedek mai napon felfénylő alakja, mint Európa védőszentje, hogy Európa békétlenségtől szenvedő, egyenlőtlenségektől szétszaggatott, keresztény kultúráját megtagadó, s keresztény hitét elhagyó népei európai családdá váljanak.
Benedek Európa békéjének követe.
Benedek valójában sohasem politizált. Tanulságképpen mégis szeretnék felmutatni egy jelenetet, Benedek találkozását Totilával, a gótok királyával. Totila hallott Benedek tetteiről, s látni szerette volna. Benedek lehetőséget adott erre, és felhasználta az alkalmat, hogy síkra szálljon azokért, akik a hadviseléstől, a pusztításoktól és fosztogatásoktól legjobban szenvedtek. Rendíthetetlen nyíltsággal szólította meg a király lelkiismeretét. „Sok rosszat tettél már. Hagyd végre abba kegyetlenkedéseidet.” Képzeljük magunk elé a jelenetet. Totila, aki meghódította szinte egész Itáliát, s most arra készül, hogy elfoglalja Rómát is, a birodalom egykori fővárosát. Ott áll felfegyverzett kíséretével a védtelen szerzetes előtt, akinek egyetlen fegyvere prófétai szava. Egy védtelen szerzetes dacol a győzelemhez szokott királlyal. S a prófétai szó a seregek fegyvereinél hatalmasabbnak bizonyul. Íme, ilyen a védtelenek békére irányuló ténykedése tegnap, ma, és holnap is. Boldog, aki a maga módján és lehetőségeinek keretén belül ellenáll a gonosznak. A hatalmasok közül nem mindenki olyan nemes lelkületű, mint a barbár Totila volt, hogy elfogadjon egy ilyen megrovást, és eltűrjön egy ilyen nyílt beszédet. Benedek e fellépése teszi hitelessé kolostori szabályának békére buzdító szavait. Meg van győződve arról, hogy béke csak ott lehetséges, ahol igazság uralkodik. Az igazság azonban nem egyhangú egyenlősdi, és különbség nélküli uniformizálás, hanem tekintettel van az egyesek sajátságára. Mottója: Nem mindenkinek ugyanazt, hanem mindenkinek a magáét. Akinek kevesebbre van szüksége, adjon hálát az Istennek, és ne szomorkodjék, akinek pedig több kell, alázza meg magát nyomorúsága miatt. Ez a benedeki békerecept utópia, mondhatná valaki. Vajon nem használhatna nekünk is az ilyen magatartás, amely minden embert komolyan vesz sajátságaival és másféleségével, hogy jobban boldoguljunk konfliktusainkkal, mind a magánéletben, mind nemzetünk életében, mind nemzetközi síkon?!
Benedek Európa egységének megteremtője
Az egység szolgálata kicsiben kezdődik. Aki kis dolgokban egységet tud teremteni, az eredményesen járul hozzá a nagy dolgok egységéhez is. Benedeknek szívügye volt a szerzetesek közösségének kicsiségekben való összhangja. Súlyos felelősséggel terheli meg az apátot. Elvárta, hogy az apát mindenkit egyformán szeressen, és erényeiknek megfelelően mindenkivel egyformán bánjon. Az ő korában még voltak rabszolgák. Így érthető az elvárás: „aki szabadnak született, ne részesüljön semmilyen előnyben azzal szemben, aki mint rabszolga lépett be, mert Krisztusban mind egyek vagyunk, és az egy Úr uralma alatt ugyanazt a terhet viseljük. Istennél ugyanis nincs személyválogatás. Benedek nem tűr el sem faji, sem társadalmi megkülönböztetést. Ennek illusztrálására egy kedves történetet jegyzett fel életrajzírója. Egyszer egy gót – a régi rómaiak szemében neveletlen barbár – felvételét kérte a kolostorba, akinek izomereje sokkal fejlettebb volt, mint szellemi képességei. Egy alkalommal oly lendülettel dolgozott, hogy a fejsze feje letört a nyeléről, és a mély vízbe repült. A kétségbeesett ember szólni sem mert, helyette egyik társa jelentette az esetet Benedeknek. Benedek odament hozzá, szótlanul beledugta a vízbe a nyelet, a fejsze felbukkant, és visszailleszkedett a nyélre. E szavakkal adta vissza a szerszámot: folytasd munkádat, és ne szomorkodj. Ebben a legendában emberi melegség és szívből jövő, határokat nem ismerő, minden ellentétet áthidaló odaadás nyilvánul meg. Csak ilyen szellemben jön létre és növekszik az egység.
Benedek sohasem járt a közép-itáliai tartományokon kívül. Egy nagy rend megalapítása sem fordult meg fejében. Művében mégis olyan erő rejlett, amely a következő századok folyamán a Nyugat, és egész Európa alakulására nézve alapvető jelentőségű volt. Regulája kolostorok egyedüli szabályává vált. Ott feküdt a püspöki zsinatok asztalán az egyházi törvénykönyv és a Szentírás mellett, hogy kézközel legyen. Királyok, császárok vették figyelembe birodalmi politikájuk kialakításánál, és szolgált segítőnek az államok belső egységének megőrzése, és megerősítése érdekében. Így épült be a bencés szellem a fejlődő Európa alapjaiba. Látszólagos ellentmondás, hogy Benedek, aki a világ forgatagából rejtett magányba menekült, anélkül, hogy akarta volna, a Nyugat egységét segítette elő.
Benedek Európa kultúrájának tanítómestere
Európa nemcsak földrajzi és politikai fogalom, hanem azt a kultúrát is jelenti, ami a kereszténység befolyása alatt az antik görög-római világnak a germán világgal való egybeolvadásából fejlődött ki. Ezt a folyamatot Benedek Regulája és a szerinte élő szerzetesek harmonizálták. A kolostorok írószobái őrizték meg az antik irodalmi örökséget, és hagyományozták az utókorra. A fiatalok a kolostorok iskoláitól kaptak humanisztikus és keresztény nevelést, valamint általános műveltséget. Forradalmi jelentőségű az állásfoglalása az állásfoglalása a fizikai munkával kapcsolatban is. „A szerzetesek meghatározott időben végezzenek testi munkát.” írta elő. Az antik világban a testi munka a rabszolgák feladata volt, szabad emberhez nem méltó. Nekik a szabad művészetek voltak fenntartva. Benedek részére a munka nem öncélú. Tudta, hogy az ember nem azért él, hogy dolgozzék, hanem azért dolgozik, hogy éljen. Fontosnak tartotta azt is, hogy a szerzetes ne vesszen bele a munkába, hogy a túlzott megterhelés el ne nyomja. Minden mértékkel történjen. Benedek és szerzetesei így éltek, ezt tanították, és ezáltal a középkori Európa gazdasági, és társadalmi rendjére nézve döntő jelentőségű munkaerkölcsöt alapoztak meg. Benedek a kereszt, a könyv és az eke által elvitte Európa népeihez a keresztény kultúrát. Csak az oktalan feledi, hogy vannak alapvető értékek, amelyek – túl gazdasági és politikai érdekeken – Európa népeit régóta összefűzik. Fel kell tenni magunknak a kérdést: nekünk, mint európaiaknak és keresztényeknek van-e még erőnk ahhoz, hogy ne csak a múlt urai, hanem a jövő alakítói is legyünk? Van sok érdeklődés, sok remény, sok jóakarat, de csak kevesen vannak, akik maguk is részt vennének a munkában, a másokhoz intézett felhívásokon túl.Európából szellemi áramlatok indultak ki. Legfontosabb a kereszténység elterjesztése. Európából indult el a világba mind a kereszténység, mind a materialista történelemfelfogás üdvtana. A műszaki civilizáció is Európából indult el győzedelmes útjára. De a nemzeti-szocializmus és a kommunizmus is, és a hitetlenség is Európából terjedt át a világra. Ez az Európa ma sem vonhatja ki magát a szellemi felelősség alól.Európából ma is kiindulhatnának újabb szellemi áramlatok. Ennek előfeltétele a keresztény szellemiség felszítása.