A(z) 'Kategória nélkül' kategória archívuma

Jövőnk a jól-lét

december 22nd, 2009

Manapság a legtöbbször halott szavak: válság, krízis. Nyomukban a kétségbeesés kísértete jár. Megkérdeztük-e magunktól, honnan jutottunk idáig? Foglalkozunk-e azzal, hogyan tovább? A honnan, a jólét illúziójaként írható le. A hová, a jól-lét valós igényével határozható meg.
A jólét: kedvező, gondtalan anyagi helyzetet jelent.
A jól-lét: életminőséget jelez, testi, szellemi, lelki, közösségi jó közérzetet.

A krízis a technikai civilizáció kudarca, amely a dologi javakra hagyatkozik, és mesterséges javakkal csábít.
A megoldás a kultúra világába utal bennünket, ahol ajándékképen egymásra találhatunk, és emberi életre juthatunk.

Válságok közepette élünk

Az Európa Uniós csatlakozásunk előtt egy Uniós szakember tartott tájékoztatót. Előadásának címe: Jövőnk a jólét! Akkor nagy kísértések közepette éltünk. Megbabonázott bennünket a jólét ígérete. Csábító volt számunkra a nyugati jóléti államokhoz csatlakozás gondolata. Számomra már akkor kijózanító volt az a tény, hogy az előadó a jólét elérhetőségére vonatkozó kérdésemre nem tudott választ adni.

A materialista életeszmény, amely a javak birtoklásában vélte biztonságát megteremteni, a válság hatására összeomlott. A folyamatos fejlődésbe vetett hit is tévedésnek bizonyult. A gazdaság állandó növekedésének erőltetése zsákutcába vitt. Ezek után hiú ábránd a kiutat errefelé keresni.
A liberális jelszavakkal ellentétben a piac sem jó szabályozó. Általában csak akkor „lép”, amikor veszélyeztetve látja a hasznot.

Egész életfelfogásunk felülvizsgálandó. Szakítani kell azzal a tévhittel, hogy a fejlődés a javak halmozott előállítása és az önmérsékletet nélkülöző fogyasztás. Az okok mélyén erkölcsi baj rejtőzködik, mert eközben nem akarjuk felismerni, hogy a természet erőinek, és a másik embernek a kizsákmányolása fenyegető veszélyt jelent az egész emberiség számára.

Reménykedhetünk, mert van kiút

A válság új utat nyithat a keresztény gondolkodás számára. Komolyan kell venni és kiemelni azokat az értékeket, amelyeket Jézus nem a gazdasági javakban mutatott meg nekünk.

Riadozunk a szegénységtől, mint valami elviselhetetlen rossztól, miközben Jézus szegénységben élt s követendő életformaként mutatta be, a felesleget pedig veszélyforrásnak tekintette. Ezt akkor kezdjük érteni, ha belátjuk, hogy a szegény igazsága nem helyettesíthető a nyomorban élő igazságtalanságával.
Szegény az, aki adottságai mozgósításával, emberi erőfeszítései eredményeképpen az emberhez méltó élet feltételeit megteremteni képes.
A nyomor kilátástalan, céltalan állapot. Az ilyen ember egyik napról a másikra él, már mindent elveszített, a kultúráját is, már semmit nem lehet tőle várni, sem elvárni (de, nem szabad magára hagyni).

A jelen helyzetben a jólét ígérete tévút, de a jól-lét szolgálata, amely a mindenki számára nélkülözhetetlen testi, szellemi, lelki, közösségi jó közérzet elnyerésére irányul, kötelező.
A jézusi gondolkodás szerint – Aki azért jött, hogy az embereknek nem jobb, hanem több, teljesebb élete legyen -, a legfőbb jó nem az önmegvalósítás, hanem az emberek szolgálata.

Az Evangélium tanítását ismerve, nem kis együgyűség kell ahhoz, hogy valaki a megoldást a technikai fejlődéstől, pénzügyi rendelkezésektől, vagy politikai rendszerváltozásoktól várja.

Emberek életminősége, jól-léte ott javul, ahol az emberek, megkülönböztetetten orvosok, tanárok, papok, politikusok, tekintettel a négy sarkalatos kérdéskörre, Jézus szívjóságát gyakorolják.

Üzenet a tolvajoknak.

december 22nd, 2009

Önök nagyon rossz úton járnak. Lopásból, rablásból élni, vagy javakhoz jutni, elfogadhatatlan és sohasem igazolható.
Nem csak módszereikben nem válogatnak, hanem újabban a szegények helyzetének jobbítá-sával törődő intézményeket is célba vették.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat minden pénzét a szegények és bajbajutottak – akik közül sokan a „ nagyok” áldozatai – megsegítésére fordítja. A raktárainkból elrabolt javak a szegé-nyeknek fognak hiányozni. Irodáinkban sem érdemes pénz után kutatni, legfeljebb aktákra bukkannak, de a betöréssel, rongálással nagy károkat okoznak és a szegények kilátásait csök-kentik.

A Betegápoló Irgalmasrend a forráshiányos kórházi gyógyító rendszerben saját intézményei fenntartására, működtetésére fordítja minden fillérjét. Ebből nincs felesleg. A betörők is meg-bizonyosodhattak erről, amikor, alig sikerült nekik pár forintot „összeseperni” budapesti pati-kánkban, de vandalizmusuk miatt, súlyos károkat szenvedtünk.
Most új útra ”tévedtek”. Törve-zúzva, behatolva, több száz éves, művészi kivitelezésű pótol-hatatlan templomi edényeinket lopták el. Ezek rendeltetésszerűen a közösség szolgálatában álltak, nem magánszemélyek céljaira készültek. A jövőben megvásárlóik vitrinjeiben „pom-pázhatnak”. Ezen edények nélkül is tudunk ünnepelni, de, amit az emberek lelkében okoztak, félő, hogy nem a szolidaritást ápolja.

Üzenem a tolvajoknak: A szegények, a közösség megkárosítása égbekiáltó bűn.

Imáimban ajánlom Önöket Isten szeretetébe.

Kozma Imre
a Magyar Máltai Szeretetszolgálat
és a Betegápoló Irgalmasrend
vezetője

A magyar nemzet befogad és határt nyit 1989

április 26th, 2009

 

 

2009-ben, mi máltaiak Magyarországon a kelet-német menekültek befogadására, és az egész magyar nemzettel együtt a határnyitásra emlékezünk.

Illő szerénységgel, de ki kell mondani, hogy a XX. század történetében 1956 után, 1989 volt a második olyan magyar szerepvállalás, amely befolyásolta, talán mondhatjuk azt is, meghatározta Európa történelmét, s közvetve az egész világ történetére is hatással volt.

 

Akár nagyra is értékelhetem azt a fajta magatartást, mely szerint jótetteinket nem tartjuk számon, és méltóbb, ha Európa más nemzetei kezdeményeznek ünnepi megemlékezéseket. Talán mégis gyakrabban kellene lapozni magyar történelemkönyvünkben arra az oldalra, ahol ezt az eseményt örökítették meg.

 

Romano Prodi elnök úr mondta: „A kettéosztott Németország esetében nem beszélhetnénk közös Európáról. A ledöntött berlini fal Európa új perspektíváját jelentette.”

Hans Dietrich Genscher külügyminiszter úr 1989. októberében Budapesten, a zugligeti templomban (amelynek falainál nyílt meg 1989. augusztus 14-én az első befogadó tábor) tartott hálaadás alkalmával, számunkra szívmelengető igazságra emlékeztetett: „A Berlini Falból az első téglát itt Zugligetben vették ki, Ön Kozma Atya, Önök máltaiak, Önök magyarok.” Ennek okán bátorkodom emlékezni a huszadik évfordulón.

 

Mi történt Zugligetben, egy városszéli budapesti plébánián, egy kockáztató keresztény közösség által? Pár hónapon át látható volt a keresztényeken oly sokszor számonkért krisztusi örökség, az emberszeretet követelménye, amely véleményem szerint mindig jelen van a társadalomban, csak talán nem olyan láthatóan, látványosan, mint akkor ott. Nem lehetett nem észrevenni egy keresztény egyházközség „szerepvállalását”. Számoltak is vele, számítottak is rá a politikusok is, miközben politika szóba sem került, csak az emberek körül elvégzendő napi feladatok. Csodát láttunk, leszállt a béke a földre, mert a politika nem akart bennünket keresztényeket felhasználni, hanem felismerte az önzetlen szolgálat nélkülözhetetlen szerepét és elfogadta.

 

Az 1989 nyarán történtek, ismertté váltak az egész világon. A Magyarországon tartózkodó kelet-németek sajátos tervvel és céllal érkeztek hazánkba. A korábbi évek során is Magyarország volt a keletnémetek és a nyugatnémetek találkozási helye, általában a közös nyaralások alkalmával. Ebben az évben közülük sokaknak az volt a szándéka, hogy nem térnek vissza otthonaikba, hanem egy új haza felé veszik útjukat, Németország szabad része felé. Jól fejezte ki ezt a szándékot és életérzést Tolvaly Ferenc nagyszerű filmje már a címében is: Otthonról haza!

 

Budapesten körülbelül 30.000 keletnémet ember tartózkodott. Sátraikkal ellepték a közparkokat, lakókocsijaikkal elfoglalták az utcákat. Megszállták Nyugat-Németország budapesti nagykövetségét és konzulátusát.

Mi, magyar máltaiak a követség kérésére a zugligeti plébániai közösség együttműködésével, amely közösségnek a plébánosa én voltam, kinyitottuk kapunkat, hogy befogadjuk a menekülteket. Egy középkori kolostor kapujának latin nyelvű üzenetét írtam a mi kapunk fölé: „Ianua patet, cor magis!” A szándékom az volt, hogy kérdezzenek rá a mondat jelentésére, hogy aztán elmondhassam üzenetünk lényegét. A latin mondat jelentése: „Kapunk tárva, a szívünk méginkább!” Így is gondoltuk és ennek megfelelően cselekedtünk.

 

A szerepvállalásnak voltak előzményei. A Zugligeti Egyházközség felkészült volt erre a feladatra. Ez a közösség az előző évtizedben a kommunista Magyarországon, a területéhez tartozó lakókörzetben, amely közigazgatásilag majdnem teljes egészében egybeesett Budapest XII. kerületével, létrehozta az első civilek-szőtte szociális hálót, amelynek fontosságát felismerte, és támogatásával elismerte a kerület tanácselnöke és párttitkára is.

Jellemzően azokra az időkre, mindez alig érthető, hacsak nem azzal magyarázható, hogy az élet nagyobb erővel bír, mint az emberi hatalom. Én az Állami Egyházügyi Hivatal büntetéséből kerültem Zugligetbe, ahogy a szó járta, a városszélre, egy eldugott helyre. Állandó megfigyelés alatt álltam, és a kihallgatások alkalmával is mindent elkövettek, hogy megfélemlítsenek.

 

Mi ezidőre lebontottuk a határokat, megszüntettük a korlátokat, amelyek embereket elválaszthatnak egymástól, s mintegy ajándékképen megszabadultunk a politikai előítéletektől és felszabadultunk a politika mindenhatóságának béklyóitól.

A táborlakókkal való kapcsolatunkban láttuk mindennek hasznát, akik magukba zárkóztak egymástól is féltek, és felfoghatatlan volt számukra a mi nyitottságunk. A bizalmatlanság és a félelem iszonyatos terheit hordozták. Csak akkor kezdtek megnyílni, amikor felismerték, hogy mi védelmet is nyújtunk nekik, nem pedig árulóként a visszaadásukat készítjük elő.

 

A segélykérés a Nyugatnémet Nagykövetség részéről 1989 augusztus 13-án este történt. Engem a plébánián keresett fel a konzul úr, Csilla asszonyt (Csilla von Boeselager, magyar nevén: Fényes Csilla) aki repülőgéppel érkezett Budapestre, a követség első titkára várta a repülőtéren.

Az első tábort, 1989 augusztus 14-én nyitottuk meg. Azóta minden évben ezt a napot a Befogadás Napjaként ünnepeljük. Az augusztus 14-november 14-ig tartó időszakban a négy táborban 48.600 ember nyert befogadást. Ellátásukhoz naponta 6-700 ember járult hozzá önkéntes munkájával.

 

Magyarországnak 1989-ben, Németh Miklós miniszterelnök úrnak köszönhetően, olyan kormánya volt, amely 1956 szellemi örököseként megelégelte a bezártságot, és kész volt a határok megnyitására.

A határnyitás bizton várt jó hírét Horn Gyula külügyminiszter úr jelentette be szeptember 10-én a késő esti híradóban, amely a németeknek, ahogy a táborlakók közül többen mondták, az új élet útját nyitotta meg. Számunkra ez természetes következménye volt a gyűlöletes vasfüggöny felszámolásának. E világtörténelmi esemény 1989 május 4-én volt Alois Mock osztrák alkancellár, külügyminiszter úr és Horn Gyula magyar külügyminiszter úr közreműködésével. Közös képük drótvágó ollóval a kézben bejárta az egész világot. Ennek szükségszerű folytatása lett a szégyenletes Berlini Fal lerombolása, amit elsöpört a népharag, s nem álhatott többé a német egység útjába.

 

A szívemben őrzött sok történet, emlék közül hármat szeretnék az eljövendő nemzedékre bízni.

Az első tábor megnyitása után pár nappal kérte tőlem Alexander Arno, nyugatnémet nagykövet úr, hogy engedélyezzem a követség kitelepedését a plébániára, illetve elegendő hely hiányában, a templom folyosójára. Mivel eredendően emberbaráti feladatvállalásra gondoltunk, ez a kérés pedig kifejezetten politikai szerepvállalásról szólt, kissé elbizonytalanodtam. Ugyanakkor a visszalépés is lehetetlennek tűnt az események sodró volta miatt. Lelkem megnyugtatására telefonon felhívtam Helmuth Kohl kancellár urat és kifejeztem aggodalmamat. Néhány óra után visszahívott és a következőket mondta. Beszéltem Gorbacsov úrral, aki azt mondta nekem, a magyarok jó emberek. Nekem ez elég volt. Legyen ennyi elég Önnek is Kozma atya.

 

Még a határnyitás előtt történt. Felkeresett a keletnémet konzul úr. Azt kérte tőlem, hogy biztosítsam számára a találkozást a tábor lakóival. Közben megjegyezte: „Ön, miért szereti jobban a nyugatnémeteket, mint a keletnémeteket?” Bántó feltételezése ellen erősen tiltakoztam. Kérésének teljesítését természetesen megígértem, amit a jelenlévő nyugatnémetek értetlenkedő arckifejezéssel kísértek, a kérés megtagadását várták volna tőlem. A búcsúzáskor nem állhattam meg, hogy szó nélkül hagyjam megjegyzését. Konzul úr, meg kell vallanom, hogy a keletnémeteket szeretem jobban, mert most inkább ők szorulnak rá az elfogadásra, a szeretetre.

 

A határnyitás ötödik évfordulóján a zugligeti templom falán egy emléktáblát helyeztünk el. Az akkori német nagykövet úr, Otto Raban Heinichen megszívlelendő szavakat mondott az ünnepségen. Beszéde mindössze két mondatból állt: „Szeretném kérdezni , volt-e valaha a történelemben egy olyan nemzet, amely egy a nálánál nagyobb és jobb helyzetben lévő nemzeten segített önzetlenül úgy, hogy azzal maga hatalmas kockázatot vállalt. Ez csak azzal magyarázható, hogy a magyaroknak nagy szíve van.”

 

A határnyitás és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapításának huszadik évfordulóján a húszéves „Málta” üzenete: Magyarországnak van a legnagyobb szíve!

Meghirdetett programjaink, a hazai és külföldi katasztrófák károsultjainak megsegítésére indított segélyakcióink minden esetben a magyar emberek – magánszemélyek, vállalatok, szervezetek – egyetértésével és jó szándékú támogatásával találkoztak. Megtapasztaltuk, hogy az emberek fogékonyak a társadalmi üzenetekre, nyitottak a bajbajutottak megsegítésére és készek együttműködni az össztársadalmi problémák megoldásában.

A huszadik században az emberiséget példanélküli események sújtották, amelyek romboló hatása felmérhetetlen. Ennek többek között az lett a következménye, hogy emberarcunk eltorzult, de szerencsére, megrémült lelkünkben feltámadt a nyomor formái iránti érzékenység. Mára – talán Isten ajándéka képen – ez az újfajta érzékenység lett a kritériuma annak, hogy ki számít érett embernek. Ma már a nyomor és a szükség ellen folytatott minden küzdelmet a nyilvánosság egyetértése viszi előre, hitünk szerint a máltaiak közreműködésével.

 

A határnyitás huszadik évfordulóján határtalan szeretettel köszöntök mindenkit.

 

 

                                                                                              Msgr. Kozma Imre OH

                                                                                               apostoli protonotárius

                                                                                     a Magyar Máltai Szeretetszolgálat

                                                                                                         elnöke

A megváltás, Isten válságkezelő programja

március 27th, 2009

Az élet, a közös együttlét átláthatatlan szövevényében a válságok miatt gyöngének, bizonytalannak, kiszolgáltatottnak érezzük magunkat. A jelenségek láttán gazdasági, politikai válságot emlegetünk, ahelyett, hogy beismernénk, valójában erkölcsi válságról van szó.Fontosak a társadalmi változások, amelyek az embereket kedvezőbb körülmények közé juttatják, de ezek az ember legbensejét mégsem érintik, mert az ember – a kényszerítő hatások ellenére is – szabad, nyitott, a végtelenre nyíló, gyökerében erkölcsi lény. Emberségének mértékét magában hordja. Szabadságunkat, amelyre oly sokszor hivatkozunk, kötetlenségek, növekvő felelőtlenségek teszik kérdésessé. Lelkiismeretünk szavával vágyaink feszítő ereje ütközik. A döntéskényszer esetenként komolytalan döntésekhez vezet, amelyek fölött valami végzetszerűség lebeg, és a sok kicsi engedmény beépül jellemünkbe, s később már csak sodródunk.Akik könnyűszerrel és olcsón akarnak mindennapi megélhetésükhöz jutni; akik sikereik érdekében mindent feláldoznak; akik minden kedvező fordulatot kihasználnak a maguk érvényesülésére, azok erkölcsi gátakkal nem kockáztatják esélyeiket.  

A zsidóknak írt levél szerzője arra hívja fel figyelmünket, hogy „tekintsünk fel a hit szerzőjére és bevégzőjére, Jézusra, aki a felkínált öröm helyett a kereszthalált szenvedte el.” (Zsid. 12,2) Számunkra Jézus a tükör, az Ő szelídsége, alázatossága, jellemének tisztasága, segítőkészsége, az Atya akaratának teljesítése. Jézus már nyilvános élete kezdetén gyökeresen ellene mond minden olcsó sikernek, és vállalja alkutlanul a küldetésével járó szenvedéseket. Ahelyett, hogy mindenhatóságát igénybe vette volna, hogy istenfiúi kiválasztottságát kihasználta volna, vállalta az embersorsot.Visszautasította a Sátánt, aki arra csábította, hogy a paradicsomi büntetés értelmében ne arca verítékével szerezzen kenyeret, hanem könnyű csoda révén; hogy ne szenvedéssel járó küzdelemben vívja ki tiszteletre méltó helyét a világban, hanem válassza a könnyebb utat, hódoljon előtte; hogy ne vállalja a sorsával járó üldöztetést, hanem vegye igénybe az ég angyalainak védelmét. 

Az Isten azt választotta ki, ami a világ szemében oktalan, gyönge, megvetett, hogy lelepleződjenek evilág bölcsei, hogy nyilvánvalóvá váljanak a világ hatalmasainak kártyái, hogy megszégyenüljenek azok, akik valaminek látszanak az emberek szemében.  Isten felforgatja az emberi gondolkodás logikáját, és azzal építi az életet, ami az emberi okoskodás szerint semmire sem jó, főleg arra nem, hogy életet hozzon létre. Semmi sem értelmetlenebb, megvetettebb a halálnál, és Isten mégis azt tette az élet szolgájává Jézus Krisztusban. A dolgok rendjének megfordítása ez, amely csodás fordulatot adott a világnak. Jézus ezt az isteni művet bizonyította tanítványainak a feltámadás örömében, amely küldetésük útján, mint örömhír, az élet üzenete lett a világ számára. 

Megváltottságunk 2009. évében  

« Előző - Következő »