Húsvéti üzenet 2012

április 5th, 2012

Beérnek az elvetett magok

Jézus élete az Isten szeretetének drámai megjelenítője. Szenvedésével és halálával jutott el a szeretet felülmúlhatatlan csúcspontjára. Ő a földbe vetett búzaszem. Meghalt mindenkiért, feltámadt mindenkiért, ezért Ő a világ üdvözítője.

Jézus az emberi élet lényegére utal, amikor így tanít: „Ha a búzaszem el nem hal, egymaga marad, de, ha elhal, sok termést hoz.” Ez nem az Istentől ajándékba kapott élet szépségeinek, örömeinek semmibevétele, hanem inkább olyan életszemléletre akar elvezetni, ami túlmutat az „én” örömein.
Szent Ferenc télvíz idején silány öltözetben, fázva, dideregve ment az úton. Valaki gúnyolódva kérdezte: „Nem adnál egy csöpp verejtéket, jól megfizetném?” Ferenc így válaszolt: „Nem adhatok, mert el van adva az utolsó cseppig.”

A belénk rögzült szokások, szabályok, és a „józan logika” mást kínálnak. Állandóan keressük életünk új lehetőségeit, s az életminőség jobbításáért fáradozunk. A Biblia azt ajánlja, hogy jobban figyeljünk Krisztusra, s megszabadulunk a dolgok varázsától, amelyekhez oly makacsul ragaszkodunk. Ne feledjük, csak az nem lesz az elmúlás martaléka, amivel jót tettünk, amit jóra fordítottunk. Minden egyéb, az összes többi, kimorzsolódik ujjaink között.

Az emberek mindig tudatában voltak annak, hogy az igazságtalanság, csalás és erőszak jelen vannak a világban. Sokan abban bíztak, hogy a fejlődés elhozza a megoldást. Azt hitték, ha a civilizáció halad, az emberiség is halad. Nem, az ember mindig ugyanaz marad. A semmirekellő tiszteletben áll, a becsületest meg kiszorítják. Az egyik agyondolgozza magát, mégsem jut egyről kettőre, a másik furfanggal és összeköttetésekkel érvényesül… és a társadalmi kérdések is megoldásra várnak.

Sajnos, a gonoszság oly hatalmasnak tűnhet, műve oly jól szervezettnek, hogy az ember elbátortalanodva kérdezi, képes-e szembeszállni vele?
Esetünkben az a legveszélyesebb, hogy a gonoszság elleni küzdelem során bennünk is megjelenhet a gyűlölet. Mintha az igaz ügy, a felháborító igazságtalanság feljogosítana bennünket arra, hogy mi is gyűlöljünk.
Jézus nem gyűlölettel győzte le a Sátánt, az Ő áldozata szeretetből fakadt.

A gonoszság ma is hat, működik és veszélyeztet bennünket. A világ fejedelmét akkor vetik ki, amikor mi a jóval győzzük le a rosszat… amikor felismerjük Jézust felebarátainkban… amikor lelkiismeretesen teljesítjük napi kötelességeinket… amikor éberek vagyunk a felelősségben, és hűségesek a ránk bízottak szolgálatában.

Buda, 2012. Húsvétján

P. Kozma Imre OH
prior
a magyar delegatúra vezetője

Comments are closed.