Üzenet a tolvajoknak.

december 22nd, 2009

Önök nagyon rossz úton járnak. Lopásból, rablásból élni, vagy javakhoz jutni, elfogadhatatlan és sohasem igazolható.
Nem csak módszereikben nem válogatnak, hanem újabban a szegények helyzetének jobbítá-sával törődő intézményeket is célba vették.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat minden pénzét a szegények és bajbajutottak – akik közül sokan a „ nagyok” áldozatai – megsegítésére fordítja. A raktárainkból elrabolt javak a szegé-nyeknek fognak hiányozni. Irodáinkban sem érdemes pénz után kutatni, legfeljebb aktákra bukkannak, de a betöréssel, rongálással nagy károkat okoznak és a szegények kilátásait csök-kentik.

A Betegápoló Irgalmasrend a forráshiányos kórházi gyógyító rendszerben saját intézményei fenntartására, működtetésére fordítja minden fillérjét. Ebből nincs felesleg. A betörők is meg-bizonyosodhattak erről, amikor, alig sikerült nekik pár forintot „összeseperni” budapesti pati-kánkban, de vandalizmusuk miatt, súlyos károkat szenvedtünk.
Most új útra ”tévedtek”. Törve-zúzva, behatolva, több száz éves, művészi kivitelezésű pótol-hatatlan templomi edényeinket lopták el. Ezek rendeltetésszerűen a közösség szolgálatában álltak, nem magánszemélyek céljaira készültek. A jövőben megvásárlóik vitrinjeiben „pom-pázhatnak”. Ezen edények nélkül is tudunk ünnepelni, de, amit az emberek lelkében okoztak, félő, hogy nem a szolidaritást ápolja.

Üzenem a tolvajoknak: A szegények, a közösség megkárosítása égbekiáltó bűn.

Imáimban ajánlom Önöket Isten szeretetébe.

Kozma Imre
a Magyar Máltai Szeretetszolgálat
és a Betegápoló Irgalmasrend
vezetője

Comments are closed.