Budapest, 2009 Karácsonyán

December 22nd, 2009

Beleszületünk a világba, amit kezdetben csodálatosnak, felnőttkorban riasztónak vagy ellenfélnek, öregkorban pedig legyőzhetetlennek ítélünk. Egyébként mindegy, hogy milyennek tartjuk, a fontos az, hogy mi a világ? Lehet egyetlen, megoldandó feladat; futópálya alattomos akadályokkal; szabad s rejtélyes vadászterület; harctér győztesekkel és elesettekkel; kozmikus arányú élettér felvonulási területe is.
A világ lényege szerint meghatározza alapmagatartásunkat. Emberré válni, csak a világ gonosznak tartott erői ellenében lehet, vagy a történelmileg meghaladott struktúrái ellen. Úgy tetszik, hogy a világot le kell győzni, meg kell győzni, azaz meg kell változtatni. Akik a világot csak külső megnyilvánulásaiban ismerik el, s benne az ember szerepét termelő funkciókban látják, azok a hatalmi struktúrák megváltoztatásában magát a lényeget hiszik megváltoztatni. Csakhogy a világ lényegét, s főként az ember lényegét a hatalmi struktúrákban nem lehet megragadni. Fontos és elkerülhetetlen, hogy időről időre megváltozzanak ezek, hogy az ember alkalmasabb körülmények közé kerüljön, de az ember legbensejét nem érintik, nem érinthetik, mert az ember – kényszerű hatások ellenére is – szabad, nyitott, a végtelenre nyíló, gyökerében erkölcsi lény.

Nagy sötétség és zűrzavar közepette érkezik el az idei Karácsony. Mindenütt bizonytalanság, csalódás, félelem. Elmerültünk életünk sötétségében. Elkövetett bűneinktől nem tudunk megszabadulni, eltévesztett utainkat, elmulasztott lehetőségeinket képtelenek vagyunk megváltoztatni. Beszélünk, beszélünk politikai, gazdasági nehézségekről, s alig esik szó személyes felelősségről.

Amikor a történelem éjszakája reménytelenül súlyos volt, csillag ereszkedett Betlehem fölé, Isten egy tehetetlen, észrevétlen kisgyermekben megjelent, hogy új kapcsolatot létesítsen, új történetet kezdjen velünk.

Az Ószövetség népe a szabadulást - Izaiás jövendölésére hagyatkozva - az eljövendő királytól várta, majd a várva-várt Messiásra vonatkoztatta.
Az első keresztények hitték, hogy Jézus születésével a reménytelenség éjszakájában világosság támadt, s megváltozott minden.
Mi, ma élő emberek, hívők és nem hívők, tudjuk-e, hogy a Karácsony üzenete nem a kereszténység belügye, hanem minden embernek szól. Isten „módszerei” egyszerűek. Bölcsőt faragtat, nem emlékművet. Pásztorokat mozgósít, nem hadsereget. Szelíd tudósokat indít útnak, nem agresszív sajtóirodákat. Gyönge szalma zizeg a Gyermek körül, s minden emberi gyűlöleten, gőgön és elutasításon máig átragyog két, szeretettől elszánt tekintet, anyjáé és nevelőapjáé.
Ez a Gyermek felnőttként program helyett azt mondta, szeressétek egymást, ez a legfőbb parancs. Rangosztás helyett azt, hogy, aki első akar lenni, legyen szolgája mindenkinek. Szellemi viadal helyett, hogy irgalmat akarok, nem áldozatot. Egyébként pedig az általános tolakodásban kitért, a hangzavarban a boldogtalanok nyöszörgését hallotta meg, a vádaskodásban mentségek jutottak eszébe. Amit akart, akar, gyökeréig jó, mert az ember méltóságát, békéjét szolgálja.

Ha megpróbáltatásaink a hatalom erejével és pénzzel nem is szüntethetők meg, tudjuk-e mi emberek, hogy egy szalmaszállal talán a menthetetlent menthetjük meg? „A remény sohasem meghaló, ha minden utolsó szalmaszál abból a jászolból való.” (Nagy Gáspár)

Betlehem éjszakája és a Golgota fényei

December 22nd, 2009

1. A mindenséget összetartó erők megrendülnek.

Jézus a világvége döbbenetes erejű képeit állítja elénk: „ a Nap elsötétedik, a Hold nem ad világosságot, a csillagok lehullanak az égről és a Mindenséget összetartó erők megrendülnek.” (Mk. 13,25)
Amikor Márk az evangéliumát írja, világvégi hangulat uralkodott a hívő zsidók, és a zsidók-ból lett keresztények köreiben. Értetlenkedve szenvedték el a rómaiak megtorló intézkedéseit, akik vasököllel csaptak le minden nemzeti megmozdulásra. Majd megtörtént a legrosszabb: rómaiak a templommal együtt földig rombolták a Szent Várost. Mindezt nem tudták másnak vélni, mint az elközelgő világ végének.

Ugyanakkor Márk azt is tudta, hogy Jézusnak a szavai kapcsolatban vannak saját nagypénteki sorsával, amit Húsvét hajnala követett. Sorsában az Isten és a Világ igazsága nyilvánult meg. Ezért értelmezi a történelmi eseményeket a Krisztus – történet fényében. A kereszten Krisztus számára is összedőlt a világ, de Isten nem hagyta cserben.

A földi Jeruzsálem hetvenben összeomlott, amint Jézus előre megmondta, úgy a mai államok vezetőit is figyelmezteti arra, mi várhat a mai államgépezetekre, ha nem fogadják el szavait, mely szerint egy olyan világ nem maradhat fenn, ahol mindenben csak a hatalomról és ha-szonról van szó, s ehhez szorosan kapcsolódóan a félelem uralkodik. Aki azt hiszi, hogy az élet krízisein hatalommal úrrá lehet lenni, az elsüllyed a kaotikus mélységekben.

Bőven vannak ijesztő jelek világunkban: természeti katasztrófák, gazdasági problémák, terro-rizmus, munkanélküliség; és egyéni életünk válságai is számosak: betegségek, tobzódó drog-fogyasztás, házasságok összeomlásai, barátságok csalódásai, generációs ellentétek, szakmai kudarcok…

Megpróbáltatásainkat nem azért nevezem nevén, hogy félelmet keltsek és reménytelenné vál-junk, hanem azért, hogy ezekkel szembesüljünk, s jól használjuk fel maradék időnket, amely a vég felé közeledve mindig kevesebb.
Tévúton járnak Pál apostol szerint azok, akik e világban rendezkednek be, „együnk, igyunk, úgy is meghalunk.”
Viszont jól élünk lehetőségeinkkel, ha az irgalmas Krisztus példáját követve, megszelídítjük lázongó szívünket, és kiengesztelődünk, megbékélünk egymással.

2. Isten jósága és emberszeretete összetartja a világot.

„Majd meglátjátok az Emberfiát, amint eljön a felhőkön, hatalommal és dicsőséggel.”(Mk, 13,27)
A keresztények sohasem passzív félelemmel figyelték a történelem alakulását, hanem úgy gondolták, hogy Isten közelgő eljövetelét segítik azzal, ha teljesítik az Egyház misszióját. Az Isten országát a magasabb etika megvalósításával próbálták közel hozni. Ezért a keresztény fejlődéseszmének mindig lényeges eleme volt az erkölcsi fejlődés előmozdítása.
A fejlődés mai eszméjéből hiányzik az erkölcsi fejlődés gondolata. Sokak szerint a vallásos gondolkodás egyenesen gátja a fejlődésnek. Emiatt nem hallgathatom el, hogy számos ideoló-gia bukása folyamatosan cáfolja ezt a megállapítást. Hangsúlyozni szeretném, hogy az etikai rend megőrzése végett, az embereknek szükségük van Jézus szavára, és a végítélet képére.

Az ókori keresztények úgy gondolták, hogy Jézus Húsvétja óta a kereszt ereje tartja egyben a mindenséget. Minden változik, de Isten ugyanaz marad.
Az üdvösség-üzenetről az Emberfia látomása győz meg bennünket, aki ítélni jön, de nem, mint lelketlen bíró, aki csak hibáinkat, bűneinket kéri számon. Az irgalmatlan bíró bennünk lakozik, nem Krisztusban.
Márk evangélista szerint az Emberfia eljön hatalommal és dicsőséggel, és meg is vígasztal. A megrendülés pillanataiban megmutatkozik, honnan jön a megmentés. Istentől jön a z Ember-fia, az ég felhőin, mondja a Biblia képes beszéde.

Amikor már nincs semmi az ember hatalmában, még mindig megmarad az esély, hogy az Isten elgondolása szerinti emberekké legyünk. Ezt tanulhatjuk meg, mi keresztények, attól a hús-vér férfitól, akit az Evangélium Emberfiának nevez. Az Ő Isten iránti bizalma igézte meg követőit, Akinek istenszeretete és jósága a kereszten mutatkozott véglegesen erősebbnek a hatalomnál és félelemnél. Mindkettőt legyőzte.

Megpróbáltatásaink, amelyek a hatalom erejével már nem szüntethetők meg, figyelmeztetnek bennünket arra, hogy a múlandó világban legfőképpen Jézus szava számít, Aki meghív biza-lomra és jóságra.

2009 Karácsonyán, amikor az Emberfia születését ünnepeljük

Jövőnk a jól-lét

December 22nd, 2009

Manapság a legtöbbször halott szavak: válság, krízis. Nyomukban a kétségbeesés kísértete jár. Megkérdeztük-e magunktól, honnan jutottunk idáig? Foglalkozunk-e azzal, hogyan tovább? A honnan, a jólét illúziójaként írható le. A hová, a jól-lét valós igényével határozható meg.
A jólét: kedvező, gondtalan anyagi helyzetet jelent.
A jól-lét: életminőséget jelez, testi, szellemi, lelki, közösségi jó közérzetet.

A krízis a technikai civilizáció kudarca, amely a dologi javakra hagyatkozik, és mesterséges javakkal csábít.
A megoldás a kultúra világába utal bennünket, ahol ajándékképen egymásra találhatunk, és emberi életre juthatunk.

Válságok közepette élünk

Az Európa Uniós csatlakozásunk előtt egy Uniós szakember tartott tájékoztatót. Előadásának címe: Jövőnk a jólét! Akkor nagy kísértések közepette éltünk. Megbabonázott bennünket a jólét ígérete. Csábító volt számunkra a nyugati jóléti államokhoz csatlakozás gondolata. Számomra már akkor kijózanító volt az a tény, hogy az előadó a jólét elérhetőségére vonatkozó kérdésemre nem tudott választ adni.

A materialista életeszmény, amely a javak birtoklásában vélte biztonságát megteremteni, a válság hatására összeomlott. A folyamatos fejlődésbe vetett hit is tévedésnek bizonyult. A gazdaság állandó növekedésének erőltetése zsákutcába vitt. Ezek után hiú ábránd a kiutat errefelé keresni.
A liberális jelszavakkal ellentétben a piac sem jó szabályozó. Általában csak akkor „lép”, amikor veszélyeztetve látja a hasznot.

Egész életfelfogásunk felülvizsgálandó. Szakítani kell azzal a tévhittel, hogy a fejlődés a javak halmozott előállítása és az önmérsékletet nélkülöző fogyasztás. Az okok mélyén erkölcsi baj rejtőzködik, mert eközben nem akarjuk felismerni, hogy a természet erőinek, és a másik embernek a kizsákmányolása fenyegető veszélyt jelent az egész emberiség számára.

Reménykedhetünk, mert van kiút

A válság új utat nyithat a keresztény gondolkodás számára. Komolyan kell venni és kiemelni azokat az értékeket, amelyeket Jézus nem a gazdasági javakban mutatott meg nekünk.

Riadozunk a szegénységtől, mint valami elviselhetetlen rossztól, miközben Jézus szegénységben élt s követendő életformaként mutatta be, a felesleget pedig veszélyforrásnak tekintette. Ezt akkor kezdjük érteni, ha belátjuk, hogy a szegény igazsága nem helyettesíthető a nyomorban élő igazságtalanságával.
Szegény az, aki adottságai mozgósításával, emberi erőfeszítései eredményeképpen az emberhez méltó élet feltételeit megteremteni képes.
A nyomor kilátástalan, céltalan állapot. Az ilyen ember egyik napról a másikra él, már mindent elveszített, a kultúráját is, már semmit nem lehet tőle várni, sem elvárni (de, nem szabad magára hagyni).

A jelen helyzetben a jólét ígérete tévút, de a jól-lét szolgálata, amely a mindenki számára nélkülözhetetlen testi, szellemi, lelki, közösségi jó közérzet elnyerésére irányul, kötelező.
A jézusi gondolkodás szerint - Aki azért jött, hogy az embereknek nem jobb, hanem több, teljesebb élete legyen -, a legfőbb jó nem az önmegvalósítás, hanem az emberek szolgálata.

Az Evangélium tanítását ismerve, nem kis együgyűség kell ahhoz, hogy valaki a megoldást a technikai fejlődéstől, pénzügyi rendelkezésektől, vagy politikai rendszerváltozásoktól várja.

Emberek életminősége, jól-léte ott javul, ahol az emberek, megkülönböztetetten orvosok, tanárok, papok, politikusok, tekintettel a négy sarkalatos kérdéskörre, Jézus szívjóságát gyakorolják.

Üzenet a tolvajoknak.

December 22nd, 2009

Önök nagyon rossz úton járnak. Lopásból, rablásból élni, vagy javakhoz jutni, elfogadhatatlan és sohasem igazolható.
Nem csak módszereikben nem válogatnak, hanem újabban a szegények helyzetének jobbítá-sával törődő intézményeket is célba vették.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat minden pénzét a szegények és bajbajutottak – akik közül sokan a „ nagyok” áldozatai - megsegítésére fordítja. A raktárainkból elrabolt javak a szegé-nyeknek fognak hiányozni. Irodáinkban sem érdemes pénz után kutatni, legfeljebb aktákra bukkannak, de a betöréssel, rongálással nagy károkat okoznak és a szegények kilátásait csök-kentik.

A Betegápoló Irgalmasrend a forráshiányos kórházi gyógyító rendszerben saját intézményei fenntartására, működtetésére fordítja minden fillérjét. Ebből nincs felesleg. A betörők is meg-bizonyosodhattak erről, amikor, alig sikerült nekik pár forintot „összeseperni” budapesti pati-kánkban, de vandalizmusuk miatt, súlyos károkat szenvedtünk.
Most új útra ”tévedtek”. Törve-zúzva, behatolva, több száz éves, művészi kivitelezésű pótol-hatatlan templomi edényeinket lopták el. Ezek rendeltetésszerűen a közösség szolgálatában álltak, nem magánszemélyek céljaira készültek. A jövőben megvásárlóik vitrinjeiben „pom-pázhatnak”. Ezen edények nélkül is tudunk ünnepelni, de, amit az emberek lelkében okoztak, félő, hogy nem a szolidaritást ápolja.

Üzenem a tolvajoknak: A szegények, a közösség megkárosítása égbekiáltó bűn.

Imáimban ajánlom Önöket Isten szeretetébe.

Kozma Imre
a Magyar Máltai Szeretetszolgálat
és a Betegápoló Irgalmasrend
vezetője

« Előző - Következő »