Karácsonyi üzenet 2006
december 24th, 2006
Karácsonykor az Isten az embertestet öltő Gyermek jászolához hív; Húsvétkor az embersorsot vállaló Krisztus keresztjéhez irányít, hogy rávezessen saját „módszerére”, Aki sehol sem mutatkozott gyengébbnek, mint a jászolban és a kereszten, mégis ez a kettő az ő ereje.
A Betegápoló Irgalmasrendnek nincsenek hatalmi eszközei, uralkodni sem akar, hanem a lelkierőről tanúskodó tetteivel kíván tanúságot tenni az igazságról az evilági világban.
Különbséget kell tenni az „evilági, emberi igazság” között, amely állandó válsággal küzd, mivel érdekorientált, és az isteni, túlvilágról való igazság, a Jézussal földre érkező Isten országának igazsága között – amely az egyetlen igazság -, amely értékközpontú.
Világunkban szólal meg Pilátus, aki valójában nem kérdez: „Mi az igazság?”, hanem mint birodalmi tisztviselő, cinikus kijelentést tesz. A gyakorlatból ismeri és jól megtanulta, hogy az evilági igazság csupán hatalmi érdekeket szolgál.
Ennek fényében szükségesnek tűnik megvizsgálni saját gondolatvilágunkat és törekvéseinket. Úgy tűnik, hogy mi emberek mindent pontosan tudunk. Mi a helyes, mi a helytelen? Mikor, mit, hogyan kell tenni? Megfellebbezhetetlen ítéletet mondunk mindenről és mindenkiről. Állítjuk és úgy viselkedünk, mintha birtokában lennénk az igazságnak. Nem kellene-e elgondolkodni azon, hogy a magabiztosan előadott nézeteink mögött többnyire egyéni érdekek és célok rejlenek?
Az igazság isteni, amely felülről való, nem evilági, de ebben a világban van jelen és ebben a világban hat. Ez szólal meg Jézusban és ismerhető fel tetteiben.
Mivel Isten az Igazság, Jézus Istenhez igazodva egészen újszerűen határozza meg, hogy mit szabad és mit nem. Mit tehet az ember és mit nem. Ez az igazság felszabadít az emberi erőszak alól és megszünteti a kirekesztő határokat, mert az isteni mérce szerint mindenkinek azonosak a lehetőségei.
A Betegápoló irgalmasrendi testvérek küldetése jézusi. Nekünk az evilági világban kell jelen lennünk úgy, mint a só az ételben, mint a kovász a lisztben, mint a fény a sötétben. Ennek megfelelően a felebaráti szeretet tetteiben testvérként fogadunk el minden embert, s ezáltal annak az Istennek válaszolunk, Aki a Szeretet, Aki a szeretet ajándékaival közeledik felénk. Így az istenszeretet és a felebaráti szeretet összeolvad a legkisebbekben magával Jézussal, és Jézusban Istennel találkozunk.
Ennek eszközei:
* felül kell vizsgálnunk hagyományainkat, rokoni kapcsolatainkat a túlhangsúlyozott vérségi összetartozás felett, akár ellenében, fel kell ismerni a többi családtagot is, akikkel közös emberi sorsunk.
* el kell fogadnunk azt, hogy a felebaráti szeretet nem érzelmi és érdekkapcsolatok ápolásában áll, hanem az idegenek, jogfosztottak, kirekesztettek felkarolását jelenti.
* be kell látnunk, hogy az istentisztelet nem kötelező parancs teljesítése, hanem az Isten akaratához való igazodás szóban és tettben.
* tudomásul kell vennünk, hogy a bűn valójában nem csupán törvények és szabályok megszegése, hanem az ember téves elképzelése önállóságáról, önmagáról és Istenről, Akivel szemben igényeket támaszt.
A betegápoló irgalmasrendi testvérek közösségében nem csupán az önérdekük ellenében cselekvő és a felebaráti szeretetben az Isten szeretetére válaszoló emberek szolgálnak egyeseket, illetve a közfeladatokat vállaló szolgáltatásokban nem csupán az emberközpontú gondolkodást jelenítjük meg, hanem a fenti eszközök érvényre juttatásával formáljuk a társadalom arculatát is.
A világnak új eszközrendszerre van szüksége, „mennyei definíciókra”, hogy megmeneküljön és élete legyen.
Krisztus felülbírálja elképzeléseinket, keresztülhúzza számításainkat, elkötelezettségre, megbocsátásra igazítja bensőnket és javaink megosztására szólít fel, hogy békességünk legyen.
Áldott, szent Karácsonyt kívánok 2006-ban.
P. Kozma Imre OH.
prior