A(z) 'Írások & beszédek' kategória archívuma

Felszólalás a Baross Gábor Társaság rendezvényén

december 14th, 2007

Kozma Imre vagyok, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke, irgalmasrendi szerzetes, a Magyarországon éledező rendtartomány vezetője.

A magyarság életében fontos szerepet betöltő egyházak ingó s ingatlan vagyonát, amelyek átvészelték a világháború pusztítását, a háborút követően államosították.

A rendszerváltozáskor felmerült (majd törvényileg biztosított) a tulajdonjog rendezése. Magyarországon csak részlegesen valósult meg, mivel kizárólagosan az épített ingatlanokra szorítkozott.

Ezek tulajdoni rendezése kétféleképpen történt: kártalanítás és visszaszolgáltatás formájában.

Kártalanították az egyházat, amely „leszállított áron” történt, de a közhangulat felkorbácsolásával, mert – mint mondták – ezt is az adófizetők pénze bánja.

Visszaszolgáltatták az ingatlant (úszótelekkel), feltétellel, mely szerint az egyház az épületben folyó tevékenységet (iskola, kórház, szociális intézmény) átvállalja. Ezen épületek állaga szánalmas állapotban volt. Az intézményben folyó szolgáltatást (közfeladat) államilag meghatározott összeg biztosítja, amely ugyanakkor nem tartalmazza sem a karbantartást, sem az elhasználódott eszközök pótlását.

 

Ma egyházi vagyonról alig beszélhetünk. Ami van, az is inkább anyagi terhet jelent. Ezt azért kell tisztázni, mivel az egyházi vagyon az egyház küldetésének szolgálatában áll.

Míg régen az egyház létező vagyona (tárgyi feltételként) az egyház üdvtörténeti szolgálatát kiterjedt szolgáltatásokkal erősítette és támogatta, addig ma szolgáltatásokat (közfeladatokat) vállal át az egyház, hogy ezáltal a társadalom szélesebb köreiben is megjelenhessen a szolgálat lelkiségével.

 

Mi az egyház küldetése? Az emberek hitre vezetése, a közösség építése, a közösségi élet szervezése, irányítása, ami egymás lelki terheinek hordozásában és üdvösségre vezetésében jelenik meg.

Tehát az egyház küldetése: szolgálat, ami erkölcsi tőkét biztosít számára. Mai fogalmaink szerint: társadalmi tőkét. Gyönyörűen fejezi ezt ki a magyar nyelv: „tartják egymásban a lelket”. Vagy bibliai szavakkal: „egymás terhét hordozzátok”.

Ma, evilági világunkban, amikor az emberek többsége vallásilag közömbös, amikor szinte nincsenek anyagi javai az egyháznak, akkor ezt az erkölcsi tőkét kell előtérbe állítani.

Tudomásul kell venni azt is, hogy az egyház és állam szétválasztása után a civil állam irányítói nem szándékoznak támogatni sem az egyház szolgálatát, sem az ezt elősegítő anyagi megerősödését az egyháznak.

 

A fentiek figyelembe vételével külön is fel szeretném hívni a figyelmet a szegények szolgálatára.

Mi a jóléti világ illúziójának áldozatai vagyunk. A csatlakozás előtt az Európai Unió Magyarországra küldött szószólói egyfolytában a jólétben elérkező jövő álomvilágát vetítették elénk. El is hittük nekik.

Magyarország mutatói sem jobbak, mint azok, amik a világban tapasztalhatók.

Az emberiség nyolcvan százaléka szegénységben, s mindössze húsz százaléka él jólétben. Ha ez így van, akkor a világ jövője, de az egyház jövője is, a szegények kezében van. El kell kötelezni magunkat a szegények szolgálatára, nem hagyhatjuk őket magukra.

Az egyház „új” feladata: az emberek (szegények) JÓL-LÉTÉNEK szolgálata.

         Jólét: gondtalan anyagi helyzet.

         Jól-lét: az életminőség foka.

         Életminőség (lelki egészség): testi, szellemi, lelki, közösségi jól-lét.

 

A szegénység – nem a nyomor – lehet akár kívánatos életforma. Gondoljunk Jézus Krisztusra, aki, amikor emberré lett, a szegények életformáját választotta. Vagy Assisi Szent Ferencre, aki eljegyezte magát a szegénységgel, mint úrnővel.

– Szegény az, aki minden adottságát mozgósítva a mindennapi szükségest képes előteremteni.

– Nyomorog az, aki minden erőfeszítése ellenére sem képes erre.

 

Ma az egyház tőkéje az a társadalmi szerepvállalás, amely az emberek jól-létét szolgálja, életminőségét javítja.

Javainkat ebből a szemszögből kell nézni.

Találkozási pontok Isten és a mai ember között

március 9th, 2007

Konferencia:

A hit átadásának lehetőségeiről és nehézségeiről (2007. március 9.)

Hol volt az Isten? – fordult felém egy idős székely a Nyikó menti árvíz idején. Egyet tudok – válaszoltam -, a viharban, a zivatarban, a villámlásban nem volt az Isten. Mi viszont itt vagyunk. Önökben lenne itt az Isten? Talán. Mi megmutathattuk szeretetünket, ők bátorítást nyertek. Egymásra találtunk, összeadtuk erőinket és az összefogás eredményeképpen minden megújult, s hiszem, gazdagabban folytatódott az élet. Jól jegyezzük meg, hogy az emberi történelem nem csupán profán történet, hanem Isten és ember közös története, szent történet, amelyben megjelenik Isten üdvözítő terve. Az Isten azt akarja, hogy az ember üdvözüljön. Hogyan? Hite által! A hit Isten és ember szeretetkapcsolata. Ebben a találkozásban Isten annyira adja magát, amennyire az ember befogadni képes.  

Az Isten találkozási pontokat teremt. Az Ószövetség Istene felszabadít. Mózesnek kinyilatkoztatja nevét: Aki van! Aki velük van. Aki jelen van mindennapjaikban. Aki értük cselekszik. Kihozza őket a fogságból, szabaddá teszi őket, mert szeretetkapcsolat csak szabad felek között lehetséges, s így készíti fel népét a szövetségre. Az Újszövetség Istene megszabadít. Jézus a Messiás, a megmentő, a szabadító. Értünk emberekért, a mi üdvösségünkért emberi testet öltött. Nyilvános működése kezdetén Izaiás prófétára hivatkozva megjelöli azokat a pontokat, ahol az ember találkozhat az Istennel: „Az Úr Lelke van rajtam, azért kent föl engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek” (Lk, 4, 18.). A szegények mai fogalmaink szerint a kiszolgáltatottak. Ők: a betegek, éhezők-szomjazók, fogyatékkal élők, börtönben lévők, munkanélküliek, hajléktalanok, magatehetetlen idősek, kisebbségben élők, menekültek, bűnösök stb.  

A hit átadásának nehézségei A hit átadását nehezíti a korszellem, amely evilági, elfordult Istentől. Korunk embere hitetlen és hiszékeny. A hitetlen ember individualista, öntörvényű, nem normakövető (abnormális).A hiszékeny ember a reklámok, a sikeresség ígéretének áldozata. Az evilági világ morálisan fertőzött, ami a hedonista magatartásában dominál. Szétszakadt a szexualitás, elvált az anyaságtól és a nemzéstől. A nemiséget megfosztották vonatkozási pontjaitól. Így lesz a szexualitás minden formája egyenlő és elfogadott. A különneműek szexuális kapcsolatával egyenjogúnak deklarálják az egyneműek kapcsolatát, és lassan törvénybe iktatják a felnőttek és kiskorúak szexuális kapcsolatának lehetőségét.  A hit átadásának lehetőségei   A hit átadását segíti a Szent Szellem. A Szentlélek, aki ihlet, Jézus szolgálatára hív és Jézus követésére képesít, aki azért jött, hogy szolgáljon. Jézus szolgálatában jelenik meg az Isten, az ember megmentője.  

Az ember megmentendő, mert nincs a helyén és társtalan. Nincs a helyén a gazdag. Magabiztos, pedig veszélyben van, mert magának él, elkülönül. Nincs a helyén a szegény, kiszorult a közösségből, kirekesztődött. Társtalan a gazdag, falakkal veszi körül magát, néha nemcsak átvitt értelemben. Úgy véli, elegendő önmagának. Társtalan a szegény, nem számíthat senkire. A bibliai panasz otthonos az ajkán: Nincs emberem.  A gazdag nem vonhatja ki magát a szolgálatból. Ezen felül megvan a lehetősége is. A Jézust vendégül látó Simon farizeus úgy vélte, hogy megfeledkezhet a lábmosás szolgálatáról. Nem, Jézus figyelmeztette is mulasztására. Zakeus „háza” üdvösségre jutott, mert Zakeus, miután Jézussal találkozott, vagyona felét a szegényeknek adta, s akit nemzetáruló foglalkozásával megkárosított, azt négyszeresen kártalanította. Ma az emberiség nyolcvan százaléka szegény. A helyzetük megoldása a gazdagoktól többet kíván, mint korábban. Nem csupán adományt, segélyt, hanem a javak megosztását követeli.  A szegény is vágyik a közösségre, viszont segíteni csak azok fognak, akik meglátják a szegényben az Istent.  

A hit átadásának egyetlen lehetséges módja a szolgálat. A hit a halláshoz kapcsolódik, de a kimondott szót csak a kockáztató szeretet igazolja. Szólás és szolgálat elválaszthatatlanok.  Mivel az ember szellemi lény, nem élhet önmagának, és nem halhat meg úgy, hogy ne áldozná fel magát valamiért. Valójában csak az a fontos az embernek, amiért kész meghalni is. Jézus figyelmeztetése is erre utal: „Aki elveszíti életét, megmenti!”.  

Akarunk-e találkozni Istennel? A találkozási pontok bibliaiak, de ma is az élet határhelyzetein találhatók. Csak a tájékozódási pontok változnak, és az utak, amelyek a találkozáshoz vezetnek. Ezekben a helyzetekben dől el, hogy az ember közömbös, vagy csupán részvéttel van, vagy részt is vállal a másik ember élete megoldásában. Társává, felebarátjává lesz-e, jót tesz-e vele?Az irgalmas szamaritánus történetében a példázat elmondása után kérdezi meg Jézus: ki volt a felebarátja annak, aki bajba került? A mindenki válasza hangzik így: aki jót tett vele. A szegény (minden kirekesztett) a maga helyzetében nem csupán feladat számunkra, hanem találkozási lehetőség Jézussal, aki benne biztosan jelen van. A jótett sem rólunk szól, hanem arról, aki bennünk van, aki a jóra késztet, akinek a szeretete sürget minket. Ő tanít az odafordulásra, a lehajolásra, ami akkor sikerül (az élet ritka pillanatai ezek), ha tekintetünk találkozik és összeér a lelkünk.  Az ember nagy lehetősége: találkozhat IstennelNéhány aktualizált találkozási pontot sorolok fel, ahol krízishelyzetben lévő emberekkel találkozhatunk, akik valamire várnak: elfogadásra, befogadásra, támogatásra. Valakire mindig várnak. Ránk? Istenre? A találkozási pontok: helyek és alkalmak. Helyek: befogadó szállások, hajléktalanok ápolási otthonai, szegények ingyenes orvosi rendelői, krízisben lévő családok szálláshelyei, ingyenkonyhák, ingyenes mosodák, ruhaosztó helyek, cigánytelepek, nyugdíjas klubok, máltai játszóterek játszóházai. Alkalmak: utcai gondozószolgálat, éjszakai teajárat, mozgó orvosi rendelő, tüdőszűrő busz, orvosi segédeszköz kölcsönzés, katasztrófahelyzet.  

Az életnek nemcsak előzményei vannak, hanem következményei is. Az Isten öröktől fogva gondolta el életünket, első szeretettel szeret, mindenki előtt szeret. Az Isten célja az ember. Ugyanakkor Isten egymásra bízott bennünket. Egymás terhét hordozhatjuk, s tarthatjuk egymásban a lelket. Az ember célja a másik ember, aki akkor lesz felebarátunkká, ha jót teszünk vele.  Sajátos a társadalom viselkedése, amitől alig különbözik a szakmai felelősök magatartása. A problémák elszigetelésére törekednek. A cél – szakszóval – a kiillesztés. Tőlünk is azt várják el, hogy azokat, akik a közösség számára terhesek, tüntessük el szem elől. Szegregátumokat hozzunk létre, miközben a hivatalos szólamok integrációról szólnak. A mi ajánlatunk küldetésünknek megfelelően az elfogadás, a befogadás. Az integráció, hogy helye legyen mindenkinek az emberi közösségben és szívünkben, és senki se szenvedjen attól, hogy társtalan.  

Példák az életből (külön lapon) A zsidók várták a Messiást, s amikor eljött, nem találkoztak vele. Sem a főpapok, sem az írástudók, sem Heródes, sem Betlehem lakói. Viszont találkoztak vele a pásztorok és a bölcsek, és felismerték benne az Isten fiát, és dicsőítették az Istent.  

Jézus két örökséget (két kincset) hagyott ránk: az Eucharisztiát: ez az én testem, ez az én vérem! És a szegényeket: amit egynek tesztek, nekem teszitek. Ha hiszünk Jézusnak, leborulunk az Oltáriszentség előtt. XXIII. János pápa szerint minden azon dől el, hogy a hívek hisznek-e a szentmise titkában. A liturgikus reform kapcsán mondotta: Ha egy hitetlen bejön a szentmisénkre, tapasztalja-e, hogy az ott lévők hisznek abban, ami történik?! Ha hiszünk Jézusnak, akkor Jézust a szegényekben keressük, és meg is találjuk Őt, ha a szegényeket nem hagyjuk magukra, akiknek problémáit megoldani ugyan végérvényesen nem tudjuk, de nem hagyhatjuk őket magukra.  Hol van az Isten? A szegényekben! Egy nemzetközi konferencián hallottam Rómában. A világ javai nyolc-tíz ember kezében vannak. Az emberiség húsz százaléka él jólétben, és nyolcvan százaléka szegény. A konferenciát bezáró bíboros mondta: „El kell döntenünk, hogy a jóllakottak mellé vagy a szegények oldalára állunk?! Az egyház jövője a szegények kezében van.” Nem kétséges, hogy hol a helyünk.  Cselekedjünk Jézus példája szerint, és fogadjuk meg tanácsát, még ha néha nem is tűnik logikusnak az, amire felszólít. Mi csak vessük ki a hálót az ő szavára, ahogy Jézus szavára az apostolok is tették. Az eredmény úgyis tőle függ, és a mi jutalmunk sem marad el. Megadatik számunkra a lélekben való növekedés, mert kicsinységünk, bűnösségünk tudatában leborulhatunk az Úr előtt.  

Karácsonyi üzenet 2006

december 24th, 2006

                                                                                            
Karácsonykor az Isten az embertestet öltő Gyermek jászolához hív; Húsvétkor az embersorsot vállaló Krisztus keresztjéhez irányít, hogy rávezessen saját „módszerére”, Aki sehol sem mutatkozott gyengébbnek, mint a jászolban és a kereszten, mégis ez a kettő az ő ereje.
A Betegápoló Irgalmasrendnek nincsenek hatalmi eszközei, uralkodni sem akar, hanem a lelkierőről tanúskodó tetteivel kíván tanúságot tenni az igazságról az evilági világban.
Különbséget kell tenni az „evilági, emberi igazság” között, amely állandó válsággal küzd, mivel érdekorientált, és az isteni, túlvilágról való igazság, a Jézussal földre érkező Isten országának igazsága között – amely az egyetlen igazság -, amely értékközpontú.

Világunkban szólal meg Pilátus, aki valójában nem kérdez: „Mi az igazság?”, hanem mint birodalmi tisztviselő, cinikus kijelentést tesz. A gyakorlatból ismeri és jól megtanulta, hogy az evilági igazság csupán hatalmi érdekeket szolgál.
Ennek fényében szükségesnek tűnik megvizsgálni saját gondolatvilágunkat és törekvéseinket. Úgy tűnik, hogy mi emberek mindent pontosan tudunk. Mi a helyes, mi a helytelen? Mikor, mit, hogyan kell tenni? Megfellebbezhetetlen ítéletet mondunk mindenről és mindenkiről. Állítjuk és úgy viselkedünk, mintha birtokában lennénk az igazságnak. Nem kellene-e elgondolkodni azon, hogy a magabiztosan előadott nézeteink mögött többnyire egyéni érdekek és célok rejlenek?

Az igazság isteni, amely felülről való, nem evilági, de ebben a világban van jelen és ebben a világban hat. Ez szólal meg Jézusban és ismerhető fel tetteiben.
Mivel Isten az Igazság, Jézus Istenhez igazodva egészen újszerűen határozza meg, hogy mit szabad és mit nem. Mit tehet az ember és mit nem. Ez az igazság felszabadít az emberi erőszak alól és megszünteti a kirekesztő határokat, mert az isteni mérce szerint mindenkinek azonosak a lehetőségei.
A Betegápoló irgalmasrendi testvérek küldetése jézusi. Nekünk az evilági világban kell jelen lennünk úgy, mint a só az ételben, mint a kovász a lisztben, mint a fény a sötétben. Ennek megfelelően a felebaráti szeretet tetteiben testvérként fogadunk el minden embert, s ezáltal annak az Istennek válaszolunk, Aki a Szeretet, Aki a szeretet ajándékaival közeledik felénk. Így az istenszeretet és a felebaráti szeretet összeolvad a legkisebbekben magával Jézussal, és Jézusban Istennel találkozunk.

Ennek eszközei:
* felül kell vizsgálnunk hagyományainkat, rokoni kapcsolatainkat a túlhangsúlyozott vérségi összetartozás felett, akár ellenében, fel kell ismerni a többi családtagot is, akikkel közös emberi sorsunk.
* el kell fogadnunk azt, hogy a felebaráti szeretet nem érzelmi és érdekkapcsolatok ápolásában áll, hanem az idegenek, jogfosztottak, kirekesztettek felkarolását jelenti.
* be kell látnunk, hogy az istentisztelet nem kötelező parancs teljesítése, hanem az Isten akaratához való igazodás szóban és tettben.
* tudomásul kell vennünk, hogy a bűn valójában nem csupán törvények és szabályok megszegése, hanem az ember téves elképzelése önállóságáról, önmagáról és Istenről, Akivel szemben igényeket támaszt.

A betegápoló irgalmasrendi testvérek közösségében nem csupán az önérdekük ellenében cselekvő és a felebaráti szeretetben az Isten szeretetére válaszoló emberek szolgálnak egyeseket, illetve a közfeladatokat vállaló szolgáltatásokban nem csupán az emberközpontú gondolkodást jelenítjük meg, hanem a fenti eszközök érvényre juttatásával formáljuk a társadalom arculatát is.

A világnak új eszközrendszerre van szüksége, „mennyei definíciókra”, hogy megmeneküljön és élete legyen.
Krisztus felülbírálja elképzeléseinket, keresztülhúzza számításainkat, elkötelezettségre, megbocsátásra igazítja bensőnket és javaink megosztására szólít fel, hogy békességünk legyen.

Áldott, szent Karácsonyt kívánok 2006-ban.

 

 

                                                                         
                     P. Kozma Imre OH.
    prior

 

« Előző