Kozma Imre atya weboldala

kozmaimre március 7th, 2008

„Mert ő sebzett meg, de ő gyógyít is meg minket”  

Fél éve sincs, hogy hírt adtunk arról, hogy egy irgalmasrendi testvér letette első szerzetesi fogadalmát. Március 1-én a rend gráci kórházának kápolnájában újabb magyar fiatal kötelezte el magát az Egyház szolgálatára Istenes Szent János Hospitálrendjében.  

válik, hogy továbbra is itt maradhasson. A kis Krisztián lassan helyre jövő egészségi és érzelmi állapotára újabb súlyos csapást mér a nevelőanya elvesztése.

A Kozma Imre atya zugligeti plébániatemplomába járó közösséghez tartozó házaspárok egyike átvállalja a fiúcska további nevelését. Egy igazi nagycsaládnál talál otthonra, ahol négy saját mellett további három befogadott gyermek él. A tartós és biztos kapcsolatok az itt eltöltött évek során feloldják a szenvedéssel terhelt gyermekkor rossz emlékeit.

Krisztián szorgalmas ministrálásának köszönhetően sok időt tölthet az Úr közelében. Hívő keresztény emberekkel kerül mindennapos kapcsolatba, kiknek gondoskodó szeretete segít a korai gyermekkor megpróbáltatásainak feldolgozásában, és akik vigasztalják ismételten előjövő testi bajaiban. Így válik lehetővé, hogy két szakmát szerez majd le is érettségizik. Többszöri – nem mindig sikeres – műtétek egyértelműsítik számára az emberi élet esendőségét valamint a mások iránti figyelmesség és felebaráti könyörület fontosságát. Hivatásának első jelei a beteggondozás terén mutatkoznak – ebben nagy szerepe van orvos bátyjának, aki azóta a Budai Irgalmasrendi Kórház főigazgatója. Istennek a betegekben való hivatásszerű szolgálatát szerzetestestvérként az Irgalmasrend magyarországi újjászervezése reális lehetőségként állítja elé. Jelöltéveiben a sebészeti osztályon dolgozik, és közvetlenül éli át az állami tulajdonú kórház rendi tulajdonba való visszaadását annak minden örömével és nehézségével.

„Ő sebzett meg, de ő gyógyít is meg minket” – hallhatták a fogadalomtételi misén ünneplők a szent olvasmányban Ózeás próféta könyvéből (6,2). Kornél testvér élete mindannyiunkat meggyőz arról, hogy a szenvedések az Isteni Tervbe illeszkedve nem a vesztünket, hanem éppen az üdvünket szolgálják.

Az újfogadalmas testvér gráci novíciusévei után a bajorországi Regensburgban folytatja tanulmányait a Betegápoló Irgalmasrend közép-erópai tartományainak közös képzési központjában, ahol egy magyar társa várja.

• Kategória nélkül

kozmaimre december 14th, 2007

A falak, amelyek évszázadok hitét, keresztény vallásosságát hordozzák, mintha le akarnának omlani, s közben mindig újra és újra feltűnik az éjszaka sötétjében a pólyába takart és a jászolba fektetett Gyermek, hogy elhozza az üdvösséget. Mindazt, amire az emberiségnek szüksége van: az Isten és műve iránti engedelmességet és alázatot, amely legyőzi a világot; a minden vádaskodástól mentes szeretetet; a tökéletes szegénység szabadságát; és a Krisztusban megdicsőülő világ csodáját.Aki mindezt lehetségesnek tartja, az már-már áthidalja a hitetlenség és félelem szakadékát, amelyen túl megszelídülhetnek a „farkasok”, s egymásnak testvéreivé válhatunk.  

Van-e feltétele annak, hogy kapcsolatba kerüljünk a betlehemi, az Egyiptomba száműzött, a Názáretben munkásként dolgozó Jézussal, a vándor apostol Jézussal, aki nem tudja hová lehajtani a fejét, és a keresztre feszített Jézussal? Igen! Ez a tisztes szegénység boldogsága, amely megőriz a gazdagság kísértésétől. Ez az út van megírva az Evangéliumban.  

Jézus lehetett volna gazdag, de szegény akart lenni, hogy részt vehessen a szegények egyetemes korlátozottságában; hogy el kelljen viselnie a hiányt; hogy testében érezhesse azt a kegyetlen valóságot, ami a kenyérkereső napszámosokra nehezedik; hogy lelkében szenvedjen a nincstelenek állandó bizonytalanságától.  

A mai világ botránkoztatja a szegények lelkét. Óvakodjunk hát a kegyes szavaktól, miközben semmink sem hiányzik, biztonságos lakhelyünk, teli éléskamránk és bankszámlánk van. Ma, amikor az emberiség fele szegény, egyharmada nyomorog vagy az éhhalál fenyegeti, s csak a maradék többi él jólétben, akkor már nem elegendő csupán jótékonykodni és adományozni, hanem arra van szükség, hogy tudjuk elfogadni a bizonytalanságot; vállaljunk olyan helyzeteket, amikor némi aggodalommal kell kérni a mindennapi kenyeret; hogy képesek legyünk méricskélés nélkül adni, javainkat megosztani, és közben nyitva tartjuk lelkünk egén az élő hit ablakát a mindenható Isten gondoskodása felé.  

Ha megengedi Isten, hogy ledőljenek az európai keresztény kultúra és civilizáció falai, amelyeken évszázadok szeretete és tisztelete csüggött, majd feltűnik a romok között a betlehemi Gyermek és a golgotai Krisztus (akiben az ég és föld érintkezik), és kiveszi kezünkből a háborúk és ideológiák fegyvereit, s az ártatlan Isten megváltó szeretetében új életet teremt.  

Áldott, szent Karácsonyt kívánok, Szent Erzsébet évében, Szent Erzsébet szülőföldjén, aki „hatékony tékozlás”-ra biztat bennünket.  

Budapest, 2007 Karácsonyán                                                                                                                  Kozma Imre OH

                                                                                        irgalmasrendi szerzetes

                                                                          a Magyar Máltai Szeretetszolgálat vezetője

• Kategória nélkül

kozmaimre március 31st, 2007

Az ember szereti abszolutizálni igazságait, erkölcsi normáit és egyenlőségre törekszik mindenben. Ez a gondolkodás az akció – reakció elvét követi, aminek az a következménye, hogy jog és jogtalanság, igazság és igazságtalanság között hányódnak az emberek. Ez az Istent is emberformájúvá torzítaná. Ha ellenségünkről van szó, Isten legyen bosszúálló, büntető, szigorú. Isten pedig türelmes, megbocsátó, irgalmas. Isten tudja, ki a bűnös, ki a szent, ezért mindenhatóságát elsősorban a kegyelmezésben és irgalmazásban mutatja meg. A logikát fordítja meg, amely azt mondja, hogy a bűnös bűnhődjön, és mindenki az érdeme szerint nyerjen jutalmat. Az Isten vállalta ezt a következetlenséget.  

Az Istentől arra kapunk felhívást, hogy emelkedjünk a magunk emberi szintje fölé kapcsolatainkban, és tegyük magunkévá az Ő magatartását. „Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót haragosaitokkal, áldjátok átkozóitokat, és imádkozzatok rágalmazóitokért. Így lesztek fiai a Magasságbelinek.” (Lk. 6, 35.)Akik ezt elfogadják, azok tudják, hogy Jézus földrejöttével a világ helyzete nem változott meg. Jézus nem megváltoztatta, hanem megváltotta a világot. A gonosz megmaradt gonosznak, s ki vagyunk téve egymás gonoszságának, de akik az ellenségszeretet jézusi parancsát elfogadják, azok új helyzetet teremtenek a földön, ahol nem az ököljog és a bosszú törvénye határozza meg mindennapjainkat, hanem a türelem „királyi” erénye.  

Jézus nem a farizeusi világ teljesítménykényszerét erőlteti ránk, amely szabályok betartása által elérhetőnek véli a belső békét, de azt igen, hogy fogadjuk be Istent életünkbe, adjunk teret szeretetének, hogy képesek legyünk a megbocsátásra és mások „tartozásának” elengedésére. Jézus nem kíván tőlünk lehetetlent sem. Nem azt várja el, hogy vétlenek legyünk, de azt igen, hogy cselekedeteinket ne a másik ember provokálja, hogy szabadok legyünk a gyűlölettől és bosszúvágytól. Kiszabadulunk önmagunk fogságából, ha a rosszat rosszal nem viszonozzuk, ha a rosszat nem tartjuk számon. Gyakorta felidézzük a politikai pártharcokat, a társadalomban tapasztalható megosztottságot, a világnézetek és ideológiák közötti szakadékokat. Vegyük tudomásul, hogy a „frontvonal – Karl Rahner szavaival – az ember szíve közepén húzódik”, a harc bennünk dúl, a küzdelem kimenetele belül dől el.  

Az Úr Jézus rendkívül jó véleménnyel van rólunk, annak ellenére, hogy az embereszmény kívánnivalóit is alig tudjuk teljesíteni, bűnökbe és mindenféle tévedésbe esünk. Az Úr Jézus bízik abban, hogy végül is diadalmaskodunk, és követni tudjuk Istent, aki irgalmas szeretettel szeret bennünket. Ajánlja is minden embernek a szeretetnek ezt a rendkívüli formáját, mint megváltó hatalmat, vagyis mindent elrendező, mindent a helyére tévő, és mindent újjáteremtő erőt. Fogadjuk el mi is, mint húsvéti ajándékot.  

2007 Húsvétján

• Kategória nélkül

kozmaimre március 9th, 2007

Konferencia:

Hol volt az Isten? – fordult felém egy idős székely a Nyikó menti árvíz idején. Egyet tudok – válaszoltam -, a viharban, a zivatarban, a villámlásban nem volt az Isten. Mi viszont itt vagyunk. Önökben lenne itt az Isten? Talán. Mi megmutathattuk szeretetünket, ők bátorítást nyertek. Egymásra találtunk, összeadtuk erőinket és az összefogás eredményeképpen minden megújult, s hiszem, gazdagabban folytatódott az élet. Jól jegyezzük meg, hogy az emberi történelem nem csupán profán történet, hanem Isten és ember közös története, szent történet, amelyben megjelenik Isten üdvözítő terve. Az Isten azt akarja, hogy az ember üdvözüljön. Hogyan? Hite által! A hit Isten és ember szeretetkapcsolata. Ebben a találkozásban Isten annyira adja magát, amennyire az ember befogadni képes.  

Az Isten találkozási pontokat teremt. Az Ószövetség Istene felszabadít. Mózesnek kinyilatkoztatja nevét: Aki van! Aki velük van. Aki jelen van mindennapjaikban. Aki értük cselekszik. Kihozza őket a fogságból, szabaddá teszi őket, mert szeretetkapcsolat csak szabad felek között lehetséges, s így készíti fel népét a szövetségre. Az Újszövetség Istene megszabadít. Jézus a Messiás, a megmentő, a szabadító. Értünk emberekért, a mi üdvösségünkért emberi testet öltött. Nyilvános működése kezdetén Izaiás prófétára hivatkozva megjelöli azokat a pontokat, ahol az ember találkozhat az Istennel: „Az Úr Lelke van rajtam, azért kent föl engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek” (Lk, 4, 18.). A szegények mai fogalmaink szerint a kiszolgáltatottak. Ők: a betegek, éhezők-szomjazók, fogyatékkal élők, börtönben lévők, munkanélküliek, hajléktalanok, magatehetetlen idősek, kisebbségben élők, menekültek, bűnösök stb.  

A hit átadásának nehézségei A hit átadását nehezíti a korszellem, amely evilági, elfordult Istentől. Korunk embere hitetlen és hiszékeny. A hitetlen ember individualista, öntörvényű, nem normakövető (abnormális).A hiszékeny ember a reklámok, a sikeresség ígéretének áldozata. Az evilági világ morálisan fertőzött, ami a hedonista magatartásában dominál. Szétszakadt a szexualitás, elvált az anyaságtól és a nemzéstől. A nemiséget megfosztották vonatkozási pontjaitól. Így lesz a szexualitás minden formája egyenlő és elfogadott. A különneműek szexuális kapcsolatával egyenjogúnak deklarálják az egyneműek kapcsolatát, és lassan törvénybe iktatják a felnőttek és kiskorúak szexuális kapcsolatának lehetőségét.  A hit átadásának lehetőségei   A hit átadását segíti a Szent Szellem. A Szentlélek, aki ihlet, Jézus szolgálatára hív és Jézus követésére képesít, aki azért jött, hogy szolgáljon. Jézus szolgálatában jelenik meg az Isten, az ember megmentője.  

Az ember megmentendő, mert nincs a helyén és társtalan. Nincs a helyén a gazdag. Magabiztos, pedig veszélyben van, mert magának él, elkülönül. Nincs a helyén a szegény, kiszorult a közösségből, kirekesztődött. Társtalan a gazdag, falakkal veszi körül magát, néha nemcsak átvitt értelemben. Úgy véli, elegendő önmagának. Társtalan a szegény, nem számíthat senkire. A bibliai panasz otthonos az ajkán: Nincs emberem.  A gazdag nem vonhatja ki magát a szolgálatból. Ezen felül megvan a lehetősége is. A Jézust vendégül látó Simon farizeus úgy vélte, hogy megfeledkezhet a lábmosás szolgálatáról. Nem, Jézus figyelmeztette is mulasztására. Zakeus „háza” üdvösségre jutott, mert Zakeus, miután Jézussal találkozott, vagyona felét a szegényeknek adta, s akit nemzetáruló foglalkozásával megkárosított, azt négyszeresen kártalanította. Ma az emberiség nyolcvan százaléka szegény. A helyzetük megoldása a gazdagoktól többet kíván, mint korábban. Nem csupán adományt, segélyt, hanem a javak megosztását követeli.  A szegény is vágyik a közösségre, viszont segíteni csak azok fognak, akik meglátják a szegényben az Istent.  

A hit átadásának egyetlen lehetséges módja a szolgálat. A hit a halláshoz kapcsolódik, de a kimondott szót csak a kockáztató szeretet igazolja. Szólás és szolgálat elválaszthatatlanok.  Mivel az ember szellemi lény, nem élhet önmagának, és nem halhat meg úgy, hogy ne áldozná fel magát valamiért. Valójában csak az a fontos az embernek, amiért kész meghalni is. Jézus figyelmeztetése is erre utal: „Aki elveszíti életét, megmenti!”.  

Akarunk-e találkozni Istennel? A találkozási pontok bibliaiak, de ma is az élet határhelyzetein találhatók. Csak a tájékozódási pontok változnak, és az utak, amelyek a találkozáshoz vezetnek. Ezekben a helyzetekben dől el, hogy az ember közömbös, vagy csupán részvéttel van, vagy részt is vállal a másik ember élete megoldásában. Társává, felebarátjává lesz-e, jót tesz-e vele?Az irgalmas szamaritánus történetében a példázat elmondása után kérdezi meg Jézus: ki volt a felebarátja annak, aki bajba került? A mindenki válasza hangzik így: aki jót tett vele. A szegény (minden kirekesztett) a maga helyzetében nem csupán feladat számunkra, hanem találkozási lehetőség Jézussal, aki benne biztosan jelen van. A jótett sem rólunk szól, hanem arról, aki bennünk van, aki a jóra késztet, akinek a szeretete sürget minket. Ő tanít az odafordulásra, a lehajolásra, ami akkor sikerül (az élet ritka pillanatai ezek), ha tekintetünk találkozik és összeér a lelkünk.  Az ember nagy lehetősége: találkozhat IstennelNéhány aktualizált találkozási pontot sorolok fel, ahol krízishelyzetben lévő emberekkel találkozhatunk, akik valamire várnak: elfogadásra, befogadásra, támogatásra. Valakire mindig várnak. Ránk? Istenre? A találkozási pontok: helyek és alkalmak. Helyek: befogadó szállások, hajléktalanok ápolási otthonai, szegények ingyenes orvosi rendelői, krízisben lévő családok szálláshelyei, ingyenkonyhák, ingyenes mosodák, ruhaosztó helyek, cigánytelepek, nyugdíjas klubok, máltai játszóterek játszóházai. Alkalmak: utcai gondozószolgálat, éjszakai teajárat, mozgó orvosi rendelő, tüdőszűrő busz, orvosi segédeszköz kölcsönzés, katasztrófahelyzet.  

Az életnek nemcsak előzményei vannak, hanem következményei is. Az Isten öröktől fogva gondolta el életünket, első szeretettel szeret, mindenki előtt szeret. Az Isten célja az ember. Ugyanakkor Isten egymásra bízott bennünket. Egymás terhét hordozhatjuk, s tarthatjuk egymásban a lelket. Az ember célja a másik ember, aki akkor lesz felebarátunkká, ha jót teszünk vele.  Sajátos a társadalom viselkedése, amitől alig különbözik a szakmai felelősök magatartása. A problémák elszigetelésére törekednek. A cél – szakszóval – a kiillesztés. Tőlünk is azt várják el, hogy azokat, akik a közösség számára terhesek, tüntessük el szem elől. Szegregátumokat hozzunk létre, miközben a hivatalos szólamok integrációról szólnak. A mi ajánlatunk küldetésünknek megfelelően az elfogadás, a befogadás. Az integráció, hogy helye legyen mindenkinek az emberi közösségben és szívünkben, és senki se szenvedjen attól, hogy társtalan.  

Példák az életből (külön lapon) A zsidók várták a Messiást, s amikor eljött, nem találkoztak vele. Sem a főpapok, sem az írástudók, sem Heródes, sem Betlehem lakói. Viszont találkoztak vele a pásztorok és a bölcsek, és felismerték benne az Isten fiát, és dicsőítették az Istent.  

Jézus két örökséget (két kincset) hagyott ránk: az Eucharisztiát: ez az én testem, ez az én vérem! És a szegényeket: amit egynek tesztek, nekem teszitek. Ha hiszünk Jézusnak, leborulunk az Oltáriszentség előtt. XXIII. János pápa szerint minden azon dől el, hogy a hívek hisznek-e a szentmise titkában. A liturgikus reform kapcsán mondotta: Ha egy hitetlen bejön a szentmisénkre, tapasztalja-e, hogy az ott lévők hisznek abban, ami történik?! Ha hiszünk Jézusnak, akkor Jézust a szegényekben keressük, és meg is találjuk Őt, ha a szegényeket nem hagyjuk magukra, akiknek problémáit megoldani ugyan végérvényesen nem tudjuk, de nem hagyhatjuk őket magukra.  Hol van az Isten? A szegényekben! Egy nemzetközi konferencián hallottam Rómában. A világ javai nyolc-tíz ember kezében vannak. Az emberiség húsz százaléka él jólétben, és nyolcvan százaléka szegény. A konferenciát bezáró bíboros mondta: „El kell döntenünk, hogy a jóllakottak mellé vagy a szegények oldalára állunk?! Az egyház jövője a szegények kezében van.” Nem kétséges, hogy hol a helyünk.  Cselekedjünk Jézus példája szerint, és fogadjuk meg tanácsát, még ha néha nem is tűnik logikusnak az, amire felszólít. Mi csak vessük ki a hálót az ő szavára, ahogy Jézus szavára az apostolok is tették. Az eredmény úgyis tőle függ, és a mi jutalmunk sem marad el. Megadatik számunkra a lélekben való növekedés, mert kicsinységünk, bűnösségünk tudatában leborulhatunk az Úr előtt.  

• Írások & beszédek , Kategória nélkül